Hogyan válasszunk ágykeretet?

2017-08-31



Ágy, ágykeret, tömör, fenyő

Az ágyak, ágykeretek széles kínálatát szemlélve gyakran érezheti, hogy elkél a segítség, ha nem kíván csupán esztétikai érzékére hagyatkozni. Bár az ágykeret határozza meg a fekvő alkalmatossága kinézetét, azért funkció szempontjából is több szempontot figyelembe kell venni a megfelelő ágykeret kiválasztásakor. Ilyenek például a következők:

1: Matrac, ágyrács. A kényelmes, egészséges alvásért az ágyrács és a matrac felelős, így első körben azt kell kiválasztani, milyen ágybetétet kell majd az ágykeretnek tartania. Fordítva sokkal nehezebb a választás, hiszen ágykeretet akár igény szerint, tetszőleges méretre is lehet készíttetni, míg matracokból, ágyrácsokból ez nehezebben kivitelezhető. Ha már adott az ágybetét, az már önmagában leszűkíti a választási lehetőségeket. Az ágykeretnek tökéletesen alkalmazkodnia kell az ágybetét jellegzetességeihez, úgymint a teljes összeállítás vastagsága, vagy éppen a manuálisan vagy motorosan állítható ágyrács mozgató elemei.

2: Anyag. Az ágykeret egyik legfontosabb jellemzője, hogy milyen anyagból készült. Itt ügyelni kell arra, hogy lehetőség szerint természetes anyagokból készüljön, és az összeillesztéshez, felületkezeléshez se használjanak egészségkárosító anyagokat. Ideális esetben hosszú éveken-évtizedeken keresztül napi 8 órát tölt majd az ágyban, tehát érdemes erre odafigyelnie! A legjobbak a természetes, tömör fából, fa csapolással készült ágykeretekA fa típusa nem csupán az ágykeret színe miatt fontos, hanem az ágy tartósságát és árát is nagyban befolyásolja. Legelterjedtebb választás a fenyő, ami könnyen kezelhető, és a legtöbb színnel és stílussal jól harmonizál. Ügyelni kell még a felhasznált faanyag minőségére és vastagságára is, hiszen leginkább ettől függ az ágykeret élettartama.

3: Dizájn. Az ágykeretnek illeszkednie kell a szoba hangulatához és stílusához, de ezen kívül is vannak fontos szempontok, amiket figyelembe kell vennie. Ilyenek az alvási és egyéb ágyhasználati szokásai, vagy az ágy elhelyezése a szobában. Ha például szeret az ágyban ülve olvasni, akkor jó, ha olyan keretet választ, ami ezt támogatja. Ilyen a magas, tömör, párnázott fejvég. Ha az ágy körül viszonylag kicsi a hely, akkor nem tanácsos magas lábvéget választani. Fontos szempont még, hogy az ágy érintkezik-e a fallal, és ha igen, melyik oldalon. Egyszemélyes ágy a hosszanti oldalával fal felé fordítva, közepes fej- és lábvéggel tökéletes kanapé-hatást nyújt, ami hasznos lehet kis lakásokban vagy éppen a gyerekszobában. Ugyanakkor éppen az ágyvégek a legjellegzetesebb díszítőelemei is az ágykeretnek, így nem feltétlenül kell, hogy funkciója legyen, elég, ha egyszerűen csak tetszik.

4: Kiegészítők. Az ágykeretek alatt lévő hely praktikus kihasználására szolgálnak az ágyneműtartók vagy fiókos szekrények, de éppen dekorációs szempontból sem elhanyagolható, hogy milyen színben, anyagban, díszítésben harmonizáló kiegészítők kaphatók még az ágykerethez. Ezek közül legelterjedtebbek, szinte alapkövetelménynek mondhatók a különböző stílusú éjjeli szekrények, amelyek között megtalálhatók a fejvéggel egybeépített, teljes falpanelként szolgáló változatok is.

Akárhogy dönt is, a fenti szempontokat figyelembe véve biztosan jól fog választani!